Bolygó Szakcsoport -- Magyar Csillagászati Egyesület

A magyarországi bolygómegfigyelés és kutatás múltjából
A Bolygóészlelők Találkozóján elhangzott előadás anyaga
Bartha Lajos
2002. március 09.
Frissítve: 2007. február 15.
A korszerű értelemben vett bolygómegfigyelés, és az erre alapított bolygókutatás a csillagászat aránylag fiatal területe. Ahhoz, hogy a bolygók látható felszínének részleteit, alakzatait megfigyelhessék, a távcsövek optikai minőségének és objektívátmérőjének javulására volt szükség.

J. D. Cassini rajza a Nagy Vörös Foltról
1677 júliusában
A 17-18. század egyszerű, egytagú és ezért gyenge leképezésű, kis átmérőjű lencséivel csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett néhány részletet kivenni a bolygókon.  A homályos, kékben-pirosban sziporkázó, kis nagyítású képen alig-alig lehetett felismerhető bármilyen részlet. Csak tisztelettel gondolhatunk F. Fontanara, aki először látott alaktalan szürke foltot a Marson, N. Zucchira és E. Torricellire, a Jupiter legjellemzőbb sávjainak és R. Hookere és J. D. Cassinire, a Nagy Vörös Folt első feljegyzőire (1664), vagy Christian Huygensre, aki a Szaturnusz gyűrűjének jellegét 1655-ben felismerte.
A 18. század végéig a csillagászat legfőbb feladatát az égitestek pontos pozíciómeghatározásában és a bolygók, valamint az üstökösök pályájának kiszámításában látták. A kor asztrometriai méréseire az aránylag kis objektívnyílású, gyenge (20-50x-es nagyítású) lencsés távcsövei is többé-kevésbé megfeleltek. A pozíciós csillagászat művelői nem szívesen használták a többnyire nehézkes, de mégis bizonytalan állványokra szerelt tükrös távcsöveket, amelyek csak a látómező közepe táján adtak jó képet. A század utolsó évtizedeiben azonban néhány tehetséges és fáradhatatlan műkedvelő nemcsak a tükrös távcsövek optikai minőségén javított, hanem a korábbiaknál jelentősen nagyobb átmérőjű reflektorokat is előállított. Ezekkel a nagy méretű, jó leképezésű tükrös távcsövekkel olyan, számos finom részleteket vettek észre a bolygókon, amelyeket előttük még senki sem pillantott meg. 
 

William Herschel
(1738-1822)
William Herschel (1738-1822) Angliában, és barátja F. W. Schröter (1745-1816) a Bréma melletti Lilienthalban amatőrként kezdték munkásságukat, de új kutatási irányokat jelöltek ki a csillagászatban. Vitathatatlan, hogy a korszerű bolygóészlelés úttörői voltak a 18. század utolsó évtizedeiben. Herschel a 25-45 cm-es tükrös távcsöveivel – finom Mars-rajzai mellett – először figyelt fel a bolygó gyenge felhőzetére, pontosan meghatározta a tengelyforgás időtartamát, valamint a tengely hajlását az ekliptikához. Schröter Vénusz-, Mars-, Jupiter-, és Szaturnusz-észlelései, 20-51 cm átmérőjű tükreivel, számos, korábban ismeretlen jelenséget mutattak ki. Fő eredménye a Vénusz korongjának fény-árnyék arányának eltérése az elméletileg számítottól (Schröter-effektus), újabb értékelések szerint pedig először észlelte egy üstökös becsapódásának hatását a Jupiter gázburkában.
Az új eredmények nyomán a 19. sz. első harmadában több észlelő is behatóan kezdett foglalkozni a bolygók megfigyelésével. Nagy lendületet adott ezeknek a megfigyeléseknek, hogy J. Fraunhofer számottevően javított a lencsés távcsövek optikai minőségén. Az aránylag kis objektívátmérőjű Fraunhofer-refraktorok (8-15 cm-es objektívnyílással) már ugyanolyan finom részleteket mutattak meg, mint a nehézkes, nagy tükrök. Berlinben W. Beer és J. H. Mädler, Desauban H. Schwabe, Nagy-Britanniában számos amatőr gyűjtött értékes adatokat a bolygókról, mai szemmel nézve aránylag kis nyílású refraktorokkal.

G.V. Schiaparelli
Mars-csatornái
A 19. század közepén némileg alábbhagyott az észlelők lelkesedése. Az 1860-as évektől azonban újabb fellendülést tapasztalhatunk, amelyet egyrészt a nagyobb méretű lencsés távcsövek felszerelése indított el, másrészt jónéhány érdekes felfedezés lelkesítő hatásának köszönhető. W. L. Tempel 1874-ben újból felfigyelt a Jupiter "Nagy Vörös Foltjá"-ra, 1877-ben A. Hall Washingtonban felfedezte a Mars két holdját. Ugyanebben az évben G. V. Schiaparelli először adott hírt a Marson látni vélt egyenes vonalakról, a "Mars-csatornákról".
Az 1870-es évektől több jelentős obszervatóriumban - Párizsban, majd Meudonban, Pulkovóban (Szt.Pétervár mellett), Potsdamban, Rómában, Washingtonban, utóbb a Lick-csillagvizsgálóban (Mt. Hamilton, USA) és Bécsben - szakcsillagászok kezdtek hozzá a bolygók megfigyeléséhez.
Ekkoriban kapcsolódtak be a magyarországi csillagászok az észlelések folyamatába. 1871-ben Konkoly Thege Miklós (1842-1916) Ógyallán megkezdte magáncsillagvizsgálójának berendezését. Bár fő munkaterülete a Nap és a hullócsillagok rendszeres észlelése mellett elsősorban a színképvizsgálat volt, 1879-től több-kevesebb rendszerességgel Jupiter-, Mars-, és Vénusz-megfigyeléseket is végzett.
A 19. század bolygóészlelései Magyarországon
A magyarországi bolygómegfigyelések 120 évnél hosszabb történelmében nagyjából négy korszakot választhatunk külön. Az első korszak, amelyet Konkoly Thege Miklós és – a korán elhunyt – Wonaszek Antal neve fémjelez, az 1870-es évektől az 1910-ig terjedő bő három évtizedet öleli fel. A második korszak – amely a legkevésbé feldolgozott és publikált időszak – 1920-tól kb. 1944-ig terjed. A harmadik időszak az 1957-ben a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban megindított megfigyelési programmal kezdődik, majd nagyjából a Meteor megindításának évében, 1971 környékén zárul. A harmadik és a a most folyó negyedik korszak közt lassú átmenet volt tapasztalható.

Richard Proctor Mars-térképe
Megemlíthetjük azonban, hogy az Ógyallán megkezdett észlelések "nyitánya" mintegy egy évtizeddel korábbra nyúlik vissza. Az 1860-as években szerkesztette meg az angol Richard Proctor a hiressé vált Mars-térképét, a korábbi évtizedek megfigyeléseit felhasználva. Ez a térkép szélesebb körben is nagy feltűnést keltett. Talán még fontosabb volt azonban, hogy az 1860-as években, a Jupiter felhősávjaiban igen élénk változások mutatkoztak, amelyről a hazai népszerűsítő irodalom, sőt a hírlapok is beszámoltak.
A problémával kapcsolatban – egy hozzá intézett levélre válaszolva – 1871-ben megszólalt a Torinóban élő Kossuth Lajos (1802-1894), aki ekkoriban sokat foglalkozott természettudományokkal, többek között csillagászattal is. Az akkori ismeretek alapján, helytálló módon azt a nézetét fejtegette, hogy a "színváltozás" a bolygólégkör valamely összetevőjének sűrűsödésével vagy ritkulásával magyarázható. A probléma tisztázására az akkoriban még újdonságnak számító színképelemzést ajánlotta.

Konkoly Thege Miklós
egyik rendkívül szép Jupiter rajza
A tényleges megfigyelő munkát Konkoly Thege Miklós kezdte meg, az 1877. évi Mars-közelség idején, az Ógyallai csillagvizsgálóban. Közvetve-közvetlenül alighanem az általa igen nagyra tartott Hermann C. Vogel (1842-1907) és Oswald Lohse (1845-1917) potsdami csillagászok szép, gondos Mars- és Jupiter-észlelései ösztönözték a rendszeres megfigyelésre. 1879-ben kezdte meg a Jupiter észlelését, amelyekkel párhuzamosan néhány Vénusz-megfigyelést is feljegyzett. Konkoly Thege kezdetben a 16 cm-es Merz-refraktort, és a 25,5 cm-es Browning-gyártmányú kitűnő tükrös távcsövet használta az észlelésekhez. Miután az utóbbi műszert 1881-ben eladta Gothard Jenőnek, a legtöbb észlelést az ógyallai műhelyben épített, 25 cm-es Merz-refraktorral végezte. A megfigyelések zömét a kitünően rajzoló Konkoly készítette, kisebb számú észlelés származik Carl Schrader (1852-1930) obszervátortól, később Herrmann Kobold (1858-1942) asszisztenstől.
1877-84 között Konkoly Thege 25 Mars észlelést készített, ebből 17 az 1877-es nagy oppozíció idején történt. A Jupiter megfigyelése 1879-ben kezdődött (18 estén rajzolták le), és egy-egy év kihagyással 1902-ig folyt. Az észlelők: kezdetben főleg Konkoly Thege, majd az 1890-es években Marczell György és Steiner Lajos meteorológus asszisztensek, 1902-ben Ernő Massányi doktorandus egy 10 cm-es refraktorral végzett megfigyeléseket. Tulajdonképpen az ógyallai munkálatokhoz csatlakozik az a két Jupiter-rajz, amelyet Konkoly Thege a nagytagyosi birtokán felszerelt, kitűnő 10 cm-es távcsövén készített 1908-ban.

Konkoly egyik első Mars megfigyelése
Konkoly igen kritikus szemléletű észlelő volt, aki ezt a kritikát várta el munkatársaitól is. Valóban az ógyallai bolygórajzok általában mentesek a fantázia szülte alakzatoktól. A Mars rajzolását abban az időben kezdte meg, amikor Schiaparelli – az ógyallaihoz hasonló méretű távcsövével – a "csatornákat" látni vélte. Konkoly rajzain ezeknek nyoma sincsen, mint ahogyan a Proctor-féle térkép "tengerei" és "sivatagjai" sem nagyon vehetők ki. Ezekről egyébként Konkoly, a rá jellemző iróniával így vélekedett:
"Hogy az előttünk álló Mars-rajzokkal bajos lenne az angolok által oly bizonyosan constatált tengereket, s a szárazföldeket kipuhatolni, az első pillanatra látható... Greenwich azon sajnálatos meggyőződésre hozott, hogy lehet ugyan Ángliában hasonló Mars-térképeket rajzolni, de nem a Mertz mesteri keze által készült greenwichi refraktoron". Ma is tanulságos a Jupiter alakzatok színeire vonatkozó megjegyzése:
"A Jupiter színét valóban meghatározni igen nehéz feladat, azt sokan igen sokféle színben látják, s mindannyiban van valami való... A különböző színek, melyek észleltetnek, a következők: barnásszürke, vörnyeges sárga, sárgás vörös, sárgás, ocersárga, cser szín, vörös barna, s végül rézvörös".
Konkoly Thege többnyire 7-8 sávot is látott a bolygón, 1879. október 10-én éppenséggel 12 vastagabb és vékonyabb csíkot örökített meg. Kisebb-nagyobb eltérésekkel munkatársai is ilyen részletességgel rajzolták le a bolygót. A felhőzet ezeken a rajzokon szaggatottnak, helyenként szinte fodrosnak mutatkozik. A felhőzet ilyen ábrázolása utóbb éles vita tárgyává vált.
A Jupiter megfigyelésének egyik speciális fejezetét jelenti Hermann Kobold ógyallai német asszisztens mérése a Nagy Vörös Folt (GRS) segítségével. A planéta tengelyforgási idejéből 1880/81-ben mikrométeres mérések alapján 18 esetben határozta meg a GRS helyzetét, és ezekből kiszámolta, hogy a Vörös Folt jovigrafikus szélességén milyen időtartamú a tengelyforgás. Az általa levezetett forgási idő – 9 óra 55 perc 37,15 másodperc Sziderikus Jupiter-nap – igen jól egyezik J. E. Rees 1962-ben talált 9:55:41,7 értékhez.
A Vénuszt Konkoly kezdetben nem akarta rendszeresen észlelni, de 1880. december 26-án olyan pompás képet kapott a bolygóról, hogy attól kezdve ezt is felvette programjába. Ezt írja:
"Őszintén megvallom, igen keveset néztem a Vénusra nagyobb távcsövekkel, de azon néhány eset között midőn azt tettem, ez az egyetlen egy volt az első, a mi várakozásomnak megfelelt, mivel eddig foltokat soha sem láttam a Vénuson, daczára hogy olyanokat eleget kerestem rajta". Ezek a sorok meggyőznek az optikailag látott Vénusz-részletek realitásáról. Ezen kívül 1900-ig bezárólag csupán 5 további Vénusz észlelést tartott feljegyzésre érdemesnek.
Konkoly és Kövesligethy Radó (1862-1934) – ógyallai asszisztensként – kisérletezett a Vénusz, a Mars, a Jupiter, sőt a Szaturnusz színképének vizsgálatával, de értékesebb adatokat nem nyertek. Mindenesetre tény, hogy a korabeli asztrofizikusok által észlelt, sűrű Mars-légkörre utaló elnyelési vonalakat Konkoly nem észlelte.
Az ógyallai bolygóészlelések teljes terjedelemben az intézet kiadványában jelentek meg (Beobachtungen angestellt am Astrophysikalischen Observatórium in Ó-Gyalla, in Ungarn, I-XIX. Kötet, 1879-1896), német nyelven. Így belekerültek a nemzetközi adatsorozatok közé, és azokat több külföldi és hazai kutató is feldolgozta. Sajnos maga Konkoly Thege Miklós soha sem dolgozta fel szép bolygóészleléseit. Magyarul az MTA Értekezések a Mathematikai Tudományok Köréből (röv.: ÉMTK) c. sorozata közölte az Ógyallán végzett észleléseket, 1884-ig bezáróan.
Konkoly Thege Miklós azért is szorgalmazta a magyar nyelvű közléseket, mert fontosnak tartotta, hogy a csillagászat műkedvelőit is bevonja a bolygóészlelésbe. Mintául ismertette a 10 cm-es tagyosi távcsövével készített két Jupiter rajzot, és e sorokkal fejezi be cikkét:
"...mindenkinek a legmelegebben ajánlanám, hogy ezzel a tárgygyal foglalkozzék, akiknek egy jó 3-4 hüvelykes távcsöve van, mert bár van egy »iskola« (az igaz, hogy magyar iskola, sajnos!), amely hasonló munkát nagyon lenéz, de azt az »iskolát« a tudomány igazi művelői sohasem veszik komolyan, mivel a bolygók felszínének megfigyelésével sok hasznot lehet a tudománynak tenni, amit bizonyított p.o. Lohse, és mások, akik ezt az iskolát nem követték".
A kibővülő észlelőkör és vitái
Az Ógyallán megkezdett észlelések valóban követőkre találtak. Már 1881-ben, a herényi (Szombathely melletti) obszervatóriumának alapításakor Gothard Jenő (1857-1909) és öccse, Gothard Sándor (1859-1939) munkatervébe iktatta a bolygók megfigyelését. A bolygórajzolás Gothard Sándor feladata volt, és 1881/82-ben valóban több szép Mars-, és Jupiter-észlelést készített. Sajnos betegsége, majd más irányú tevékenysége megakasztotta ezt a munkát. Gothard Jenő még 1884-ig folytatta az észleléseket, de azután minden idejét a színkép-fényképezésre fordította.

Gothard Sándor Jupiter észlelése
A Gothard-testvérek rajzsorozata rövid időbeli kiterjedése ellenére is igen értékesen egészíti ki az ógyallai megfigyeléseket. Egyúttal az időben egybeeső rajzok meggyőznek az észlelések realitásáról. Sajnálatos, hogy a sorozat alig néhány éves, mert alighanem a Gothard-testvérek készítették a leginkább valósághű rajzokat. (Ugyanazt a 25,5 cm-es Browning-féle reflektort használták, mint Konkoly Thege munkássága kezdetén.) Gothard Jenő volt Magyarországon az első és egyetlen észlelő, aki – kitűnő fényképész lévén – bolygófotográfiával is kísérletezett. A kis bolygóképet egy nagyon rövid fókuszú, voltaképpen mikroszkópnak tekinthető kivetítő okulárral vetítette a fotólemezre. A Jupiterről kb. 10 mp expozícióval kapott képet, de a korong átmérője a lemezen csupán 2 mm átmérőjű volt, ami csak a fősávok megörökítését tette lehetővé. A hosszú expozíció következtében azonban csak kevés kép volt használható. A csekély eredmény miatt ezekkel a kísérletekkel hamarosan felhagyott. Az 1890-es években – amikor Ógyallán egyre kevesebb bolygómegfigyelés történt – a kiskartali Podmaniczky-féle magánobszervatórium vált az ilyen célú munka otthonává. Podmaniczky Géza (Geiza) báró (1839-1923) és felesége, Dégenfeld-Schomburg Berta Matilda grófnő 1885/86-ban rendezték be szép obszervatóriumukat, amelynek főműszere egy 18 cm nyílású Cooke-féle refraktor volt. A Podmaniczky-család hozzájárulásával a budapesti Tudomány Egyetem csillagászatot tanuló hallgatói is végezhettek gyakorlatokat Kartalon, Kövesligethy Radó irányításával.
Bár a Podmaniczky-csillagvizsgálóban már kezdettől fogva végeztek alkalmanként bolygómegfigyeléseket – pl.: Marczell György és Steiner Lajos meteorológusok – a legjelentősebb munkát e téren Wonaszek Adolf Antal (1871-1902) végezte, főként a Jupiter és a Szaturnusz vizsgálata terén.

A kiskartali csillagda épülete
Wonaszek Antal egyrészt a Jupiter sávjainak helyzetében mutatkozó szakaszosságot próbálta kimutatni, másrész a Szaturnusz-gömbnek a gyűrűre vetett rendellenes árnyékát vizsgálta. 1893 és 1901 között 100 Jupiter-rajzot és 71 Szaturnusz-észlelést készített. Mivel a periódusok kimutatásához hosszabb észlelési sorozatra volt szüksége, gondosan feldolgozta a magyarországi, és több külföldi obszervatórium adatait is. Voltaképpen ő dolgozta fel elsőként az ógyallai és herényi megfigyeléseket is. Ilyen irányú vizsgálatai során meglehetősen éles kritikát gyakorolt a Konkoly Thege által készített Jupiter-rajzokról. Megítélése szerint a rajzok egy része olyan benyomást kelt, mint ha a Jupiter felhőzetét "gomolyfelhőkre" emlékeztető képződmények alkotnák.
Konkoly meglehetősen zokon vette a kritikát, és arra biztatta fiatal munkatársait, hogy cáfolják meg Wonaszek kritikáját. Ógyallán a fiatal Massányi Ernő (1878-1946), Kiskartalon peig Wonaszek utóda, Elekes István (1881-1947) valóban végzett is további észleléseket és feldolgozásokat a Jupiterről (utóbbi csillagdában a Szaturnuszról is). Voltaképpen így az is Wonaszek közvetett érdeme, hogy új lendületet adott az eléggé lehanyatló bolygóészleléseknek. A Jupiter-sávok szerkezetével kapcsolatban, a rajzokat áttanulmányozva, úgy vélem, hogy Konkoly a felhőcsíkokon mutatkozó ún. girlandokat rajzolta – értelmezte – fodros felhőképződményeknek. A bolygó felhőzetében jelentkező szakaszos változások vizsgálatához Wonaszek – külföldi példékból kiindulva – a felhők eloszlásában egy maximum- és egy minimum-helyzetet határozott meg: maximumban sok sáv fedi a bolygónak mintegy háromnegyedét, és az egyenlítő két oldalán egy-egy erős, határozott "fősáv" mutatkozik (Északi- ill. Déli Egyenlítői Sáv); a minimumhelyzetben viszont az egyenlítőn egyetlen vastag Egyenlítői Sáv tűnik fel.

A Jupiter sávjai
a maximum és minimum utáni időszakban
Wonaszek Antal rajzán
Az 1856-ig visszamenően átvizsgált rajzokból Wonaszek arra az eredményre jutott, hogy a sávok helyzete kb. 11 éves periódusú változást mutatnak. Ez a periodicitás egyaránt közel áll a Jupiter keringési idejéhez (11,86 év), és a naptevékenység ciklusához (10-12 év). Wonaszek úgy vélte, hogy a sávok ciklikus ingadozása a Jupiter napközelsége és aféliuma közti gravitációs különbséggel függ össze. Utóbb azonban Massányi Ernő, majd Elekes István is arra az eredményre jutott, hogy sem a naptávolság, sem a naptevékenység hatása nem mutatható ki egyértelműen. A kérdés egyébként ma sem eldöntött.
Az 1856-ig visszamenően átvizsgált rajzokból Wonaszek arra az eredményre jutott, hogy a sávok helyzete kb. 11 éves periódusú változást mutatnak. Ez a periodicitás egyaránt közel áll a Jupiter keringési idejéhez (11,86 év) és a naptevékenység ciklusához (10-12 év). Wonaszek úgy vélte, hogy a sávok ciklikus ingadozása a Jupiter napközelsége és aféliuma közti gravitációs különbséggel függ össze. Utóbb azonban Massányi Ernő, majd Elekes István is arra az eredményre jutott, hogy sem a naptávolság, sem a naptevékenység hatása nem mutatható ki egyértelműen. A kérdés egyébként ma sem eldöntött. A másik eredmény, amelyet a későbbi megfigyelések – Elekes István 1906-8 közti kiskartali észlelései – megerősítettek, a Szaturnusz gyűrűjének deformálódására mutatott rá. A bolygónak a gyűrűre vetett árnyéka "normális" esetben konvex, vagyis az árnyék-vonal görbülete azonos a bolygógömb peremének vonalával. Egyes esetekben azonban az árnyék konkávvá válik, vagyis alakja a bolygóhoz viszonyítva homorú. Ennek magyarázatára Wonaszek feltételezte, hogy a gyűrűk burkolófelülete görbült. A homorú vagy domború felületen a gömb árnyékának körvonala mintegy átfordul, és konkávvá vállik.

Wonaszek Antal egyik szép Szaturnusz megfigyelése
A 20. század első évtizedében újból fellendülő hazai bolygóészlelést és -kutatást az első világháború szakította félbe. A háború után megszünt a kiskartali csillagvizsgáló (a herényi Gothard-obszervatórium már korábban beszüntette működését). A hivatásos csillagászok tevékenysége – hazánkban és külföldön egyaránt – az elméleti és észlelő asztrofizika, valamint az extragalaktikus csillagászat felé fordul. A bolygók megfigyelése az amatőrők – gyakran a szakemberektől lenézett – munkaterületévé vált.
A bolygóészlelő festőművész
A két világháború közti években Magyarországon egyetlen műkedvelő volt, aki pontos és rendszeres bolygómegfigyeléseket végzett: Komáromi-Kacz Endre (1880-1969) festőművész. A planetológia nagy kárára sem feldolgozó tevékenységet nem végzett, sem adatait nem hozta nyilvánosságra. Nagy mennyiségű bolygómegfigyelése ma is feldolgozóra vár. 
Komáromi-Kacz észlelő tevékenysége még 1909-ig, tehát a hazai megfigyelések első korszakának végéig nyúlik vissza. Így voltaképpen folyamatosságot jelent a Konkoly által kezdett vizsgálatokhoz kapcsolódva. A Jupiter megörökítése terén ez azt jelentené, hogy 1879-től az 1940-es évekig terjedő sorozat állna rendelkezésre. Komáromi-Kacz egyébként elsősorban nem tudományos adatgyűjtésre törekedett, hanem egy albumot kívánt összeállítani, amely a magyar nyelvű ismeretterjesztő írásokhoz magyar megfigyelőtől származó ábrákat szolgáltathat.
Komáromi-Kacz Endre három távcsövet alkalmazott: egy 12,2 cm-es Reinfelder- és Hertl-féle refraktort, valamint egy 7,5 és egy 5 cm-es Secretain ill. Heyde-távcsövet. Legrészletesebb rajzait az első műszerrel készítette, de Budapestre költözve szívesen használta a 7,5 cm-es távcsövet is. Bolygóészleléseit a Vénuszra, a Marsra, a Jupiterre és a Szaturnuszra terjesztette ki. A Jupiter sávjait igen részletesen örökítette meg, és azok jól összevethetők Konkoly, Gothard, Wonaszek és Elekes megfigyeléseivel. A Szaturnusz gyűrűjén többször észlelte a konkáv árnyék jelenségét, és így alapos kiegészítést nyújthatnak ma is Wonaszek megfigyeléseihez. 
A harmadik korszak: újrakezdés
A második világháború megszakította Komáromi-Kacz Endre megfigyeléseit. Ezt követően egy évtizeden át nem történt érdemleges bolygómegfigyelés hazánkban. A Magyar Csillagászati Egyesület 1947-ben megalakította a bolygómegfigyelő szakosztályt, de mielőtt megkezdhette volna működését, megszűnt az egyesület. A budapesti Uránia munkatársai "nézegették" ugyan a bolygókat, de rendszeres észleléseket nem végeztek. A Merkúr volt az egyetlen bolygó amelyet többször is alaposabban megvizsgáltunk, alkalmanként megörökítettünk.
Konkoly Thege Miklós, Gothard Jenő, Gothard Sándor és mások cikkeinek, rajzainak tanulmányozása azonban felkeltette az érdeklődést, annál is inkább, mivel a budapesti Uránia 20 cm-es főműszeréhez hasonló méretű távcsővel történtek. Ösztönzően hatott a bécsi Uránia munkatársainak ilyen irányú érdeklődése, később a német amatőrcsillagászok müncheni Bolygóészlelő Csoportjának, és a prágai "Stefanik" Csillagvizsgálónak észlelései.
A TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban 1957 nyarán kezdtük meg a Jupiter rajzolását. Ebben az évben 35 db bolygórajz készült: Bartha Lajos 33, Fejes Imre 1, Thaly Koppány 1 észlelést végzett. A rajzok kiértékelését Moisza János kezdte meg. Ugyanők folytatták a munkát 1958-ban is. Az azévi Mars-oppozíció alkalmából javasoltuk a bécsi és zágrábi amatőröknek a közös program végzését: a Mars felszíni alakzatainak rajzolását és a légköri átlátszóság becslését. Az utóbbi céljára Bartha egy 6 fokozatú skálát ajánlott, és a becslést külön végeztük a bolygó korong központjára és peremére vonatkozóan. Az együttműködés során 72 marsrajz készült, ebből 42 Budapesten. (Észlelők: Bartha L.; Fejes I.; Gauser K.; Thaly K.)
A következő években egyre bővült a program. Rendszeressé vált egyrészt a Vénusz dichotómiájának (és felületi árnyalatainak) megfigyelése és a Szaturnusz konkáv árnyékának észlelése. 1961-ben foglalkoztunk a Merkúr és az Uránusz vizuális fényességbecslésével (Bartha L. és Székely Csaba). A rendszeres és legrészletesebb megfigyelési objektum továbbra is a Jupiter maradt.
Az észlelő tevékenységet jelentősen előremozdította a külföldi szak- és amatőrcsillagászokkal fenntartott kapcsolat. Bécsben dr. Maria Wähnl, Münchenben dr. Werner Sander, Prágában dr. Josef Sadil és a brnoi Boleslav Polesny rendszeresen küldte észleléseit és átvette a mi adatainkat. A magyarországi megfigyelések a belgrádi "Vasiona" c. lapban (angol nyelven), a Lipcsében kiadott "Die Sterne", a müncheni VdS "Nachrichtenblatt"-ban, a "Mitteilungsblatt für Planetenbeobachter"-ben majd a "Stern und Weltraum"-ban, a bécsi Uránia Közleményeiben, és a "Sky and Telescope"-ban jelentek meg. A csehszlovákiai és oroszországi szakfolyóiratok többször is hivatkoztak adatainkra

A budapesti Uránia Csillagvizsgálóban
megfigyelt "híd" a Jupiteren. Felül Bartha Lajos megfigyelései
a VDS Nachrichtenblatt 1962. decemberi számából
Az egyik fontos esemény a Jupiter déli félgömbjén fellépő "híd", délre nyúló vékony felhőcsík felfedezése és folyamatos megfigyelése volt. (A jelenséget, amelyet Budapesten figyeltünk meg a legrészletesebben, a német szakirodalom "Bartha-féle objektumként" említi.)
Részben az eredmények hatására is az 1960-as évek közepén több "külső" megfigyelő is bekapcsolódott a bolygók észlelésébe. 1965/66-ban pl. Gál Péter és Gyurma Tibor saját távcsöveikkel, lakásukon végeztek észleléseket. Ennek következtében a fenti időszakban a Vénusz rajzok száma már 88-ra nőtt. Ugyan ebben az időszakban Bartha L. és Hegyessy Péter már 71 rajzot készített és 7 esetben figyelte meg a Nagy Vörös Folt átmenetét a centrálmeridiánon. Az 1957-67 közti igen tevékeny időszak jelentős eredménye volt az adatok legalább is elsődleges feldolgozása. Sajnos az észlelések (rajzok) összesített publikálására nem nyílt mód, de egyes részeredményeket, pl. a Vénusz dichotómiájának időpontját, a Nagy Vörös Folt helyzeteit, stb. folyamatosan publikáltuk. 
A több mint tíz éves fellendülő időszak végét az 1960-as évek második felében az észlelőcsoport tagjainak fokozatos kikapcsolódása, más irányú elfoglaltsága jelentette. A "Meteor" megindításával pedig az észlelések súlypontja a vidéki amatőrök és bemutató csillagvizsgálók munkájára tevődött át. Ezzel a budapesti Uránia elveszítette vezető és irányító szerepét, a bolygóészlelő munkában pedig új korszak kezdődött.