Mars

A Mars a Naptól a negyedik, méret szerint a hetedik legnagyobb bolygója naprendszerünknek.
  • Naptól mért közepes távolsága: 227,940,000 km (1.52 CSE)
  • átmérője: 6,794 km
  • tömege: 6.4219e23 kg

A Mars a rómaiak egyik legősibb és legfontosabb istensége, a háborúnak és különösképp a rómaiak hadi vállalkozásainak égi támogatója eredetileg természetistenség volt, aki a nyájakat védte a farkasok és a termést az elemi csapások ellen. Róla kapta nevét a március hónapunk. A Mars szent állatai a farkas és a harkály voltak. Ő volt, aki Rhea Silvia papnővel Róma legendás alapítóját Romulust (és ikertestvérét, Remust) nemzette. A régi rómaiak ősatyjukat is benne tisztelték. Az istenség eredeti neve Mamers volt, akit később a görög Arésszel azonosítottak.

  • Az első Marsot meglátogató űrszonda a Mariner-4 volt még 1965-ben.


  • 1877 óta, amikor Schiaparelli bejelentette, hogy egyenes vonalakból álló hálózatot fedezett fel a Mars felszínén, a bolygó rengeteg vitát váltott ki. Percival Lowell amerikai csillagász szerint a vonalak értelmes lények munkájának eredményei, egy hatalmas csatornarendszer részei, amelynek célja, hogy a sarki jégsapkák vidékéről vizet szállítson a száraz egyenlítői területekre. Azóta jó néhány sci-fi szerző foglalkozott ezzel a témával, a növényi és az állati lények legkülönbözőbb fajtáival népesítve be a Marsot.

  • A valóságban azonban a bolygó felszíne kráterekkel sűrűn borított, de csatornáknak még a nyoma sem látszik. A 300 méternél nagyobb, nemegyszer néhány száz kilométer átmérőjű kráterek kialakulásáért jórészt a meteorok és a kisebb - nagyobb méretű kisbolygók becsapódásai a felelősek. Ez azért sem meglepő, mert e parányi égitestek övezete a Mars pályája közelében húzódik. A Mars déli féltekéje számos nagy méretű, kör alakú medencét foglal magába, melyek közül a 2000 km átmérőjű Hellasz a legnagyobb.

  • A Viking Mars-szondák fényképei alapján ma már biztosra vehető, hogy ezen az égitesten óriási szerepe volt eróziónak is a felszín kialakításában.

  • A Mars jellemző felszíni alakzatai:

    • A Mars legnagyobb vulkánja az Olympus Mons, ami egy hatalmas, szelíd lejtésű vulkáni pajzs. Csúcsán 80 km átmérőjű kaldera ül. Magassága 25 kilométer, míg az átmérője az alapjánál mintegy 600 km. Az enyhe lejtők és a hegyet körülvevő lávatakarók arra utalnak, hogy a kiemelkedést létrehozó láva rendkívül folyékony lehetett. A földfelszín ehhez legjobban hasonlító képződménye a Mauna Kea, Hawaii szigetén csak 9 km-re emelkedik ki a csendes-óceáni talapzatból és átmérője az alapjánál 225 km.
    • Tharsis: az Olympus Monstól 1000 km-re D-K-re húzódó 5000 km hosszú és 10 km magas fennsík, három óriási vulkáni pajzzsal (Arsia Mons, Pavonis Mons, Ascreaus Mons).
    • Valles Marines: az egyenlítőtől 4000 km-re délre húzódó kanyonrendszer, amelynek maximális szélessége eléri a többszáz kilométert, mélysége pedig a 6 kilométert. Keletkezése talán a szomszédos Tharsis felemelkedésével áll összefüggésben (egy olyan bolygón ahol a kéregmozgások valószínűleg gyengék voltak ahhoz, hogy lemezekre tördeljék a Mars 200 km vastag szilárd kérgét, nem úgy mint ahogyan ez a Földön történt).
    • Az úgynevezett Marsarc, a felszíni alkzatok fény-árnyék hatásának eredménye.

  • Néhány olyan kráterre is felfigyeltek a kutatók, amelyek minden kétséget kizáróan akkor keletkezhettek, amikor nagyobb tömegű testek csapódtak az égitest felszínébe. E különös alakzatok azonban eltérnek a többitől abban, hogy szélesen elterülő, sziromszerűen elhelyezkedő "kiömlések" övezik őket. A kutatók véleménye szerint ez azzal magyarázható, hogy becsapódáskor megolvadt a felszín alatti rétegekben felhalmozódott jégtömeg, és mintegy kenőanyagul szolgált a szétfröccsenő marstalajnak. (Hasonlót láthatunk a nedves parti fövenyen homokbombákkal hadakozó gyerekek "csataterén".)


  • Különösen érdekes a sarki hósapkák peremvidéke, ahol több száz krátert részben vagy teljesen fagyott, fehér anyag tölt ki. Ezt a fehér anyagot valaha fagyott víznek, zúzmarának tartották, de ma inkább szárazjégnek vagy legalábbis jég és szárazjég keverékének vélik.

  • A Mars felszínén jelenleg nem található cseppfolyós víz, de számos bizonyíték arra utal, hogy a múltban volt valamennyi víz a bolygón. Találhatók ugyanis kiszáradt folyómedrekhez hasonló domborzati képződmények és olyan csepp alakú törmelék-lerakódások, amelyeket általában üledéket hordozó erős sodrású folyóvizek raknak le az akadályt képező tereptárgyak körül. Elképzelhető, hogy régen, még az aktív vulkánok idejében voltak hirtelen és rövid ideig tartó áradások is. A vulkánok árasztotta vízgőz nagyobb esőzéseket eredményezhetett, s ezekből táplálkozhattak a felszíni vízfolyások.

  • A Marsnak főként széndioxidból (96%) álló ritka légköre van, a fennmaradó rész többsége nitrogén és argon. A légkör nyomása nem éri el a földi légkör nyomásának még a századrészét sem. A rendkívül ritka légkör csak 10 K-nel emeli magasabbra a hőmérsékletet, mint amilyen légkör hiányában lenne (ez az érték a Földnél 35 K). Az átlagos hőmérséklet 230 K körül van, a szélső értékeket pedig a téli pólus 135 K-es és az egyenlítő 300 K-es hőmérséklete képviseli. A nappali és az éjszakai hőmérséklet között az eltérés a 60 K-t is elérheti.

  • A Marson állva az égbolt nem kék színűnek látszik, mint a nálunk tiszta időben, hanem inkább halvány narancsvörösnek vagy rózsaszínűnek. A jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy az időnként feltámadó erős porviharok sorá nagy mennyiségű felszíni por kerül a bolygó légkörébe, és az csak hosszú hónapok múltán ülepedik le teljes egészében. A legkisebb méretű részecskék azonban még akkor is a légkörben lebegve maradnak, és vörösre festik annak színét. A heves szeleket, amelyek a 300 km/h sebességre is képesek az egyenlítő és a sarkok közötti nagy hőmérséklet-különbség idézi elő.


  • A Viking űrszondák leszállóhelyeinek környékét por és kőtörmelék fedte. A leszállóegységek vizsgálatai a Mars talajában nem mutattak ki szerves anyag jelenlétére utaló nyomokat.

  • Anyagi, kémiai összetételét tekintve a Mars Föld típusú bolygó. Átlagos sűrűsége a Földénél mintegy 30%-kal alacsonyabb (inkább a Hold átlagos sűrűségéhez közelít), tehát a bolygónak valószínűleg nincs nagy méretű fémes magja.

  • A Mars külső bolygó lévén, a Vénusszal ellentétben nem mutatja az összes lehetséges fényváltozási fázist a sarló alaktól a telemarsig. Amikor a Mars pontosan 90 fokos szögtávolságban van a Naptól, korongjának több mint a fele van megvilágítva. Felszíne legnagyobbrészt narancsvörös színben tündököl, amit csupán itt-ott szakítanak meg a fehér hósapkák, illetve a sötétebb árnyalatú övezetek. A vörös területek valószínűleg homok- vagy kősivatagok. A sötét zónákat egy időben hatalmas vízfelületeknek vélték, és a sötét Hold-régiókhoz hasonlóan tengereknek "mare"-nek nevezték el.

  • A bolygó forgástengelyének ferdesége (amely 24 fok, azaz a Földével csaknem azonos) miatt a Marson is vannak évszakos változások, hasonlóképpen mint Földünkön. Minthogy azonban a marsi évek nagyjából kétszer olyan hosszúak mint a földiek, az ottani évszakok is kétszer annyi ideig tartanak mint a Földön. A Mars keringési pályája a Földénél jóval elliptikusabb, és mert a bolygóra jutó napenergia a perihéliumban 40%-kal nagyobb mint az aféliumban az évszakok sokkal szélsőségesebbek mint nálunk. Az évszakok váltakozásának tudható be, hogy amikor a Mars déli féltekéjén tél van a déli jégsapka a bolygó déli félgömbjének akár a felét is beboríthatja, míg például ugyanott nyáron a jégsapka gyakran el is tűnik. Az északi féltekén hasonló változásokat lehet megfigyelni azzal az eltéréssel, hogy ott soha nem tűnik el nyáron a jégsapka; télen pedig lehúzódik majdnem az északi félgömb feléig.

  • A Mars mágneses tere rendkívül gyönge. Ez érdekes, hiszen tengelyforgási periódusa alig több mint fél órával hosszabb a Földénél.

  • Mivel a Mars pályája a Földén kívül húzódik, a bolygó oppozícióban (szembenállásban) figyelhető meg a legjobban, amikor legközelebb jár Földünkhöz.

  • A Marsnak két kicsiny, a felszínhez közel keringő holdja van, amelyeket az 1877-es szembenállás alkalmával fedezett fel Asaph Hall amerikai csillagász. A felfedező a görög mitológiából merítve igen találóan Arész (Mars) és Aphrodité (Vénusz) törvénytelen kapcsolatából származó gyermekei után nevezte el a holdakat Phobosznak (félelem) és Deimosznak (rettegés). Külön érdekesség, hogy a Phobosz szóból származik a fóbia szavunk.

A Mars holdjai

                Távolság      Sugár     Tömeg
Hold           (1000 km)      (km)       (kg)       Felfedező     Dátum
---------------------------------------------------------------------------
Phobos            9             11       1.08e16        A. Hall         1877
Deimos           23              6       1.80e15        A. Hall         1877

Phobos

Phobos a nagyobb, és a belső a Mars két holdja közül.
  • Marstól (a középpontjától) mért távolság: 9378 km
  • ármérő: 22.2 km (27 x 21.6 x 18.8)
  • tömeg: 1.08e16 kg

  • A Phobos közelebb kering anyabolygójának (Mars) felszínéhez, mint bármely más hold a Naprendszerben. Kevesebb mint 6000 km ez a távolság.

  • A Naprendszer egyik legkisebb holdja.

  • Ez az egyetlen olyan ismert hold, amelynek keringési periódusa rövidebb az anyabolygó forgási periódusánál, így tehát a Phobos nyugat-keleti irányban (nyugaton kel és lassan halad kelet felé) mozog a Mars égboltján.
Képek a Phobosról:

Deimos

Deimos a kisebb, és a külső a Mars két holdja közül.
  • Marstól (a középpontjától) mért távolság: 23459 km
  • átmérő: 12.6 km (15 x 12.2 x 11)
  • tömeg: 1.8e15 kg

  • A Deimos a legkisebb hold a Naprendszerben.

  • A Deimos keringési periódusa kb. 1,2-szerese a Mars forgási periódusának, így lassú mozgást végez az égbolton, két és fél napot töltve a horizont fölött.

Kép a Deimosról:

A Mars két szabálytalan alakú holdja jobban hasonlít a kisbolygókra, mint a nagyobb holdakra. (A Phobosznak és a Deimosznak az átmérője: 22 illetve 12 km.)

Az alábbi kép a Mars két holdját hasonlítja össze a Gaspra (kb. 17 km hosszú) kisbolygóval, a méretarányoknak megfelelően.


Balra alul láthatjuk a Deimost, jobbra lent pedig a Phobost.

(Az itt közreadott anyag a Nine Planets anyagainak felhasználásával készült.)