Bolygó Szakcsoport -- Magyar Csillagászati Egyesület
A külső bolygók megfigyelése
Hollósy Tibor
2003. január 01.
Frissítve: 2007. március 20.
Uránusz, Neptunusz, Plútó. Három bolygó, melyek észlelése az elmúlt évek során nem mondható szakcsoportunk eredményekben bővelkedő területének. Annak ellenére, hogy (az utóbbi években) jelentős javulás következett be a honi amatőrök műszerezettségében, jelen planéták megfigyelése továbbra is csak eléggé rendszertelenül folynak. Különösen kezdő észlelőink számára, a teljesség igénye nélkül összefoglaljuk lehetőségeinket.
Felszíni alakzatok
Bármiféle részlet megpillantására egyedül az Uránusz kínál némi esélyt a fenti bolygók közül. Noha a 3-4"-es átlagos látszó korongátmérő azért sejteti, hogy látványos alakzatokra nem igazán számíthatunk, ám mégis érdemes próbálkozni. Annál is inkább, mert a mai napig nem eldöntött, hogy vizuálisan mutat-e bármiféle részletet az Uránusz. Sok régi észlelésen láthatók Jupiterre emlékeztető sávok, zónák. Vajon a régi észlelők tévedtek, vagy csak mára lett a bolygó korongja teljesen üres?
Ehhez a munkához 20 cm-es vagy annál nagyobb átmérőjű, kifogástalan minőségű optikával rendelkező műszerre és legalább 350-450x-es nagyításra van szükségünk. Emiatt az észlelések eredményességét nagyban befolyásolja a légkör állapota. Figyelemmel kísérve a láthatósági időszakokat, kifoghatunk néhány olyan napot, amikor megfigyeléseink eredménnyel járhatnak.
A bolygó szembetűnő peremsötétedése mellett kedvező rálátás esetén - melyre a következő években egyre jobb esélyünk van - észrevehetjük annak lapultságát, valamint szerencsés esetben világosabb egyenlítői sávját is.
Mivel az Uránusz tengelye benne fekszik a pályája síkjában (tengelyferdesége 98°), egy teljes keringése alatt szinte egész felszínét nyomon tudjuk követni. Így a egyenlítői területeken kívül az északi vagy a déli pólusátis meg tudjuk figyelni. Ezekben az esetekben a bolygó lapultsága nem látható.
A tengely furcsa elhelyezkedése miatt célszerű két rajzot készíteni. Az észlelőlapon ezért van két korong. A nagyobbikon, az ún. látómezőrajzon kell ábrázolnunk a bolygó helyét és korongjának esetlegesen látható lapultsági irányát a környező csillagokhoz képest. A későbbi kiértékelés során így lehetővé válik a pontos tengely és egyenlítő irány meghatározása. Ennek megfelelően az észlelőlap tájolásáról se feledkezzünk el!
A látott részleteket a kisebbik korongon rajzoljuk. Hasonlóan más bolygókhoz, itt is végezzünk intenzitás, és színbecslést, melyet érdemes más-más színű szűrő segítségével is elvégeznünk. Munkánk során különösen a zöld és kék filterek használata vezethet eredményre, de sok esetben vörös fényben is erőteljes változások tapasztalhatók.
Neptunusz
A Neptunusz 2,2-2,5"-es látszó átmérője még lehetővé teszi ugyan korong alakjának 15-20 cm-es átmérővel és 200-300x-os nagyítással történő biztos észrevételét, azonban a legtöbb esetben a nagyítás növelésével sem látunk többet egy zöld árnyalatú, matt fényű korongnál. Megfigyelésének módszere szinte teljes egészében megegyezik az Uránuszéval.
Plutó
Vizuálisan a legnehezebben észlelhető külső bolygónk, a Plútó esetében meg kell elégednünk mozgásának figyelemmel kísérésével. Észrevételéhez általában 25 cm-es átmérőre van szükség, viszont fotografikus úton, vagy CCD kamera segítségével már ennél kisebb távcsővel is megörökíthető.
Törpebolygóvá minősítése miatt 2006 nyarától kikerült a Szakcsoport megfigyelési programjából.
Holdak
A kísérők megfigyelésével is próbálkozhatunk. Az Uránusz holdjai közül két 14 mg körüli holdja, a Titania és az Oberon, míg a Neptunusznál a 13,5m fényességű Triton kínálkozik elérhető lehetőségként. Megpillantásukhoz 20-25 cm-es távcsőátmérőre és közepes, 150-200x-os nagyításra van szükség. Sikeres észlelésük esetén mindig jegyezzük fel helyzetüket (PA) és azok helyét a látómezőrajzon is ábrázoljuk.
Vizuális fényességbecslés - fotometria
A legtöbb esetben célravezetőbb külső bolygóink összfényességének meghatározása és nyomon követése. Mindhárom égitest fényessége ui. határozott változásokat mutat. A fényességmenetükben mutatkozó ingadozások részint geometriai, részint fizikai okokra vezethetőek vissza.
A vizuális változócsillagészlelés módszereivel elvégzett fényességbecslésekkel már egy kisebb binokulár segítségével is értékes adatsort nyerhetünk. Távcsővel dolgozva a lehető legkisebb, 30-40x-es nagyítást kell alkalmaznunk a teljesen csillagszerű kép elérésének érdekében. Munkánkat CCD kamera segítségével, apertura fotometriával, különféle színszűrők alkalmazásával is végezhetjük. Bármelyik módszert is választjuk, hasonlóan egyes változókhoz, a hangsúly jelen esetben is a folyamatosságon van. Naponta végzett megfigyeléseinkből megrajzolható bolygóink fénygörbéje, melyekből következtethetünk azok jellemző, periodikus összetevőire.
Jelen programunkat nem csak a bolygóészlelőknek, hanem a megszállott, és tapasztalt változósoknak is ajánljuk. A fényváltozások figyelemmel kísérése nagyon hálás és hasznos amatőr feladat, melyek eredményeit a mai napig gyűjtik és feldolgozzák külföldi társszervezeteink is. Szeretnénk, ha az elkövetkezendő láthatósági időszakokat követően olyan anyag kerülne birtokunkba, melyből a fényváltozások is kidomborodnának.